A termék különlegessége háromrétegű összetételében és ezáltal állítható magasságában rejlik. A párna ugyanis három különböző méretű memóriahab-réteget tartalmaz, melyek tetszőlegesen betehetők, illetve kivehetők. A párna így a gyermekkor bármelyik szakaszában használható egészen a kamaszkor eléréséig.
A memóriahab – más néven viszkoelasztikus poliuretán hab – a 60-as években került a NASA által kifejlesztésre. Eredeti célja volt, hogy az amerikai űrhajók ülései optimális testtartást és súlyeloszlást biztosítsanak az extrém körülmények között is. A 90-es években terjedt el szélesebb körben a technológia felhasználása már az egészségügyben és a háztartásokban is.
A memóriahab sűrűsége lényegesen magasabb a hagyományos szivacsokénál, ezáltal az emlékező memóriahabból készült párna minden használat után visszanyeri eredeti formáját. Ennek nagy előnye, hogy alvás közben kiválóan alátámasztja a nyakcsigolyákat, így egyenesen tartja a gerincet.
40x26x8,8/6cm